
Jogszabályok
Jogszabályok
5/2006. (II. 7.) EüM rendelet
a mentésről
k) * gyalogőrség: a rendezvény egészségügyi biztosításának azon formája, amelynél a rendezvény résztvevőinek egészségügyi biztosítása mentőgépjármű igénybevétele nélkül történik.
(5) * A rendezvény megfelelő egészségügyi biztosításáért a rendezvény szervezője felelős. Amennyiben a rendezvénybiztosítás során ellátott beteg egészségi állapotának megfelelő ellátásra alkalmas legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítása válik szükségessé, akkor erről a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezetnek - ide nem értve a gyalogőrséget - kell gondoskodnia. Ennek hiányában, vagy ha a tervezett oxiológiai ellátás a rendezvényen elégtelennek bizonyul, az OMSZ igazolt többletköltségét a rendezvény szervezője köteles az OMSZ számára megtéríteni. Ez alól kivételt képez a katasztrófa helyzet.
1.6.1. * Kisebb létszámú, 1000 fő alatti rendezvény esetén rendezvénybiztosítás akkor szükséges, ha a rendezvényt kifejezetten betegek vagy időskorúak számára szervezik, illetve jogszabály az esemény, sportesemény jellegére tekintettel azt kötelezően előírja.
2. Gyalogőrség
2.1. Az egészségügyi ellátás gyalogőrséggel csak épületben vagy kis területre korlátozott szabadtéren szervezett rendezvényen biztosítható, amennyiben a rendezvényen résztvevők száma 1001 főnél kevesebb. Ezen létszám felett az 1. pontban foglaltak szerinti rendezvénybiztosítás szükséges.
2.1.1. * Zárt térben tartott, 300-1000 fő közötti létszámú zenés táncos rendezvény esetében egy fő gyalogőrség biztosítása szükséges.
2.2. * Az ellátást szakképzett szakképzett mentőápoló, mentőtiszt, orvos, mentőorvos, vagy ezek közül több személy együttesen végzi.
2.3. A rendezvény helyszínén biztosítani kell betegvizsgálatra alkalmas állandó vagy ideiglenes helyiséget fektetési lehetőséggel.
Gondoskodni kell vezetékes vagy vezeték nélküli hírközlő eszközről, továbbá a szakelsősegély biztosításához szükséges felszerelésről.
215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet
a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról
16. § (1) * A sportrendezvényen és a szabadidősport eseményen előforduló sérülések és balesetek ellátása érdekében a szervező a sportrendezvény és a szabadidősport esemény jellegétől függően köteles biztosítani a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet (a továbbiakban: EüMr.) szerinti:
a) gyalogőrséget,
b) ügyeletet, vagy
c) mozgóőrséget.
17. § (1) * A szervező az EüMr.-ben foglaltak figyelembevételével köteles megszervezni a szükséges egészségügyi ellátást, ha a várhatóan tömeges részvétellel és fokozott fizikai igénybevétellel járó szabadidősport eseményen, vagy a szabadidősport eseményen való részvétel során a küzdő felek egymás testének vagy a testnek a szabadidős tevékenység során használt tárggyal való ütközése eredményeként kialakuló sérülésveszély fokozottan fennáll.
1993. évi XCIII. törvény
a munkavédelemről *
46. § * A munkahelyen - jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munkavégzésből és a munkakörnyezetből származó hatások és egészségkárosító kóroki tényezők figyelembevételének, valamint a munka szervezésének megfelelően - biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.
A törvényekről bővebben itt tájékozódhat:
1. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0600005.eum
2. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0400215.kor
3. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99300093.tv